55.0 M
106 m2-es eladó lakás a Várkerületben
- Telefon: (+36) 20 936-0483
- Város: Budapest
- Utca: Toldy Ferenc utca
- Feladva: 2010. szeptember 4. szombat 06:00
- Lejár: Eza hirdetés lejárt
A budai vár sokat látott falai alatt, két szintes, kényelmes otthonban szeretné tölteni mindennapjait? A tetőtérből akár a Parlament és a Rózsadomb panorámájában is gyönyörködhet!
A tiszta lépcsőházból egy külön biztonsági rácson áthaladva érünk abba az előtérbe, mely a lakás bejáratához vezet. A kellemes méretű előszobából akár a lakás négy különböző pontja felé is vehetjük az irányt, hiszen rögtön balra a konyha található, míg a bejárattal szemben az étkező, melyből egy lépcsőn át a tágas tetőtér közelíthető meg, szintén szemben, majd enyhén jobbra fordulva egy közlekedőn át a dolgozószoba, az előszobában rögtön jobbra fordulva pedig a háló érhető el.
A dolgozószobához vezető közlekedőből nyílik egy fürdőszoba, mely mellett rögtön a külön wc kapott helyet. A dolgozószobából egy ajtón át közvetlenül megközelíthető a háló, amelynek azonban külön bejárata van az előszoba felől is. A tetőtérben az impozáns méretű nappali, egy hálószoba valamint egy tusolókabinos fürdőszoba került kialakításra. A lakáshoz tartozik továbbá egy- szomszéddal közös használatban lévő- két férőhelyes garázs egyik fele, valamint egy szomszéddal közös használatú tároló is. A házhoz egy óriási, parkosított saját kert is tartozik!
509 megtekintés, 1 mai megtekintés


